Promóciók
Szigorú szabályok, amiket Angelina Jolie gyerekei sosem szeghetnek meg
Promóciók
Hiányoznak a tengerparti nyári esték?
Promóciók
budmil Kabátok - Színekben gazdagon a szürke őszi-téli napokon!
Promóciók
Ezek a könyvek fognak kirepíteni a szürke hétköznapokból!
Promóciók
7700 Ft értékű ajándék!
Promóciók
Bemutatkozik a Magnetic Woman, a bruno banani csábító és nőies új illata
Angelina Jolie Angelina Jolie Színésznő 302cikk 25galéria 2videó Még több róla 2005-ben, a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ismerkedett meg Brad Pitt-tel, aki akkoriban bizony még Jennifer Aniston férje volt. A színész szinte azonnal elhagyta érte a Jóbarátok gyönyörű sztárját, 2006 elején pedig közösen bejelentették, Angie első vérszerinti babájukkal, Shiloh-val várandós. A színésznőnek ekkor már volt egy kambodzsai származású, örökbefogadott fia, Maddox, akit 2003 óta nevelt, illetve egy lánya, a 2005-ben született, etióp származású Zahara. 2007-ben a sztárpár újabb gyermeket fogadott örökbe, ekkor lett a család tagja az akkor hároméves vietnami származású Pax. Brangelina 2008-ban, Cannes-ban jelentette be a világsajtóban, hogy ismét szülői örömök elé néznek, és ikreik lesznek, Vivienne és Knox pedig még ebben az évben világra jöttek.
Mindezek fényében meglepő, hogy Angelina Jolie Angelina Jolie Színésznő 302cikk 25galéria 2videó Még több róla és Brad Pitt csak 2014-ben házasodtak össze, arra pedig végképp senki sem számított, hogy alig két évvel később a színésznő beadja a válást. Azóta Angie egyedül neveli a gyerekeket, egy ilyen nagy család egyben tartásához pedig meglehetősen sajátságos nevelési szabályokat fejlesztett ki, amiket szigorúan be is tartat a családjában!
Tudd meg galériánkból, milyen elvek szerint élnek a Angelina Jolie Angelina Jolie Színésznő 302cikk 25galéria 2videó Még több róla és Brad Pitt gyerekei!
Az InStyle magazin írása.
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
A krém, amely már több, mint 62 000 magyar nőt nyűgözött le
Életmód
3 módszer, amivel kiderítheted, hogy átlagon felüli-e intelligenciád
Promóciók
5 ok, hogy miért Máltán tanuljunk angolul
Promóciók
Hiányoznak a tengerparti nyári esték?
Promóciók
budmil Kabátok - Színekben gazdagon a szürke őszi-téli napokon!
Promóciók
Ezek a könyvek fognak kirepíteni a szürke hétköznapokból!
Promóciók
7700 Ft értékű ajándék!
Promóciók
Bemutatkozik a Magnetic Woman, a bruno banani csábító és nőies új illata
PCOS, endometriózis? Ezt a 7 ételt kerüld, mert súlyosbítja a tüneteket és gyulladást okoz!
A PCOS az endokrin rendszer betegsége, ami a hormonháztartást, a női szerveket és az emésztőrendszert is érinti, és számos kellemetlen tünettel nehezíti meg a nők életét. Ám nem csak gyógyszerekkel kezelhető, megfelelő étrenddel, bizonyos alapanyagok kerülésével a gyulladás és a fájdalmas tünetek mérsékelhetők és akár teljesen el is tüntethetők. Mutatjuk, milyen ételeket kerülj, ha te is érintett vagy!
Napi horoszkóp november 17.: a Kosok a sikert ünnepelhetik, a Bikáknak érdemes kiönteniük a lelkület egy számukra bizalmas személynek
A csillagok a hét utolsó munkanapjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
6 híres nő, akikkel Matthew Perry szerelmi viszonyba keveredett
Most szombaton lesz harmadik hete, hogy a Jóbarátok egykori sztárja, Matthew Perry tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Az eddigi legvadabb Harry Potter teória tartja lázban a rajongókat TikTokon: ez MINDENT megváltoztat!
Ha igazi Potterhead vagy, akkor imádni fogod a következő infókat!
Miley Cyrus végre elárulta, miért hagyta el Liam Hemsworth-öt: nem erre számítottunk
Miley Cryus évekig nem árulta el, miért hagyta el Liam Hemsworth-öt.
A dietetikus elárulja, melyik az a 7 étel, amit jobb, ha soha nem eszel reggelire
Természetesen az is kiderül, hogy mit is kéne enned a korai órákban!